Egy hálás édesanya véleménye
Kisfiunk több logopédusnál kapott fejlesztést évekig, de úgy éreztem, a „tüneteket kezeljük” nem az alapproblémát. Most jó helyen vagyunk, arra a területre kapja a fejlesztést, amire a legjobban kell...
okleveles, gyógypedagógus-logopédus
Nem a gyors csodákban, hanem a tudatos és közös munkában hiszek, ahol az
apró győzelmek, előrelepések összeadódva teremtik meg a valódi fejlődést.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alap- és mesterképzésén végeztem logopédusként. Jelenleg óvodában és logopédiai osztályban is dolgozom, tapasztalatom pedig a kisgyermekkortól egészen a felnőtt korosztályig terjed. Munkám során kiemelt hangsúlyt kap, hogy a hozzám fordulók biztonságos, elfogadó légkörben fejlődhessenek, és hogy a terápiákat mindig az egyéni igényekhez igazítsam, hiszen minden fejlődési út és tempó eltérő.
Az órákon komplex szemlélettel dolgozom: amikor szükséges, több mozgást, AAK-eszközöket, zenei elemeket és kreatív feladatokat is beépítek az óra kereteibe, mindezt a fejlődés támogatására hangolva.
A foglalkozások nem csupán „feladatok sorozatai”, hanem közös, aktív, játékos folyamatok. Fontosnak tartom mindeközben a rugalmasságot is, és szívesen bevonom a gyermekek által hozott ötleteket, tárgyakat a foglalkozások során.
Gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt szeretek foglalkozni. A terápiás irányvonal kijelöléséhez lényegesnek tartom a jól körülhatárolt diagnózist, a család együttműködését és a páciens motiváltságának fenntartását. Kiemelt szerepet kap nálam a szülőkkel és kliensekkel való együttműködés és az edukáció, hiszen a hatékony munka alapja a bizalom és a partneri kapcsolat. A folyamatos szakmai fejlődés számomra alapvetés, ezért rendszeresen követem a hazai és nemzetközi kutatásokat, valamint továbbképzéseken is részt veszek. Célom, hogy a hozzám fordulókkal közösen megtaláljuk azt az utat, amely valódi, tartós fejlődést tud támogatni.
A tiszta és magabiztos beszéd minden életkorban meghatározó érték. Korosztálytól függetlenül szívesen segítek céljaid elérésében. Foglalj időpontot online konzultációra, és dolgozzunk együtt személyre szabott szakmai támogatással! Az első alkalom ingyenes.
Ezzel a gyorsteszttel felfedjük, hogy milyen problémával állhatsz szemben. Ha válaszolsz pár kérdésre akkor a megadott email címre egy 4 hetes email sorozatban megosztom veled, hogy mit érdemes tudnod erről a problémáról
© 2026 Munkás Nóra – Logopédus Budapest. Minden jog fenntartva.
Ti a(z) csoportba tartoztok. A megadott email címeddel () feliratkozhatsz a csoporthoz tartozó 4 hetes hírlevél folyamra, hogy jobban képbe kerülj a csoportoddal kapcsolatban.
© 2026 Munkás Nóra. Logopédus Budapest Minden jog fenntartva.